„Már mindent megpróbáltam, nincs változás! Tudom, érzem, hogy így nem jó, de nem tudok már mit tenni.” Hogyan veszítjük el a cselekvőképességünket? Miért hagyjuk, hogy a tehetetlenség érzése fekete lyukat szakítson a lelkünkben? Bejegyzésünkben arra keressük a választ, hogy mit is jelent a tanult tehetetlenség, mitől alakul ki, és hogyan tudunk szembenézni vele.
Almási Kitti egyik előadásában hallottam először a tanult tehetetlenségről, egy mentális állapotról, amikor egymást követő, kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladjuk. Feladjuk, hogy megpróbáljuk elhárítani a minket ért zavaró tényezőket, még akkor is, ha egyébként elkerülhetőek lennének. A kiszámíthatatlanság következtében azt tanuljuk meg, hogy nem vagyunk képesek befolyásolni a körülöttünk lévő történéseket. Ebben az állapotban a jövőt is reménytelennek látjuk, negatív előfeltételezésekkel vagyunk tele, a változásban való hitetlenség határozza meg a gondolkodásunkat. Passzív viselkedést látjuk az egyetlen megoldásnak, megtanuljuk elfogadni és elviselni a kellemetlen helyzeteket.
Tanult tehetetlenség elmélete
Martin E. P. Seligman alkotta meg az elméletet az 1960-70-es években, amellyel a 20. század legtöbbször idézett pszichológusa lett. Munkássága hatására Donald Hiroto nevéhez kapcsolódik az első tanult tehetetlenséggel kapcsolatos emberkísérletet. Résztvevők feladata az volt, hogy megszüntessék a kellemetlen zaj forrását egy kapcsolótáblán elhelyezett gombok megnyomásával. Az egyik csoport számára a feladat könnyen megoldható volt, míg a másik csoport egy gomb megnyomásával sem tudta megszüntetni a zajt. A kísérletvezetők úgy állították be a rendszert, hogy ne lehessen kikapcsolni. Egy rövid idő után visszaállították, de a résztvevők feladták a próbálkozást. Még biztatásra sem próbálták meg.
A tanult tehetetlenség egy olyan állapot, amelyben a kontrollvesztettség érzése dominál. Bármit teszünk, bárhogyan tesszük, azt érezzük, semmi befolyásunk sincs a végkimenetelre. Így aztán meg se próbáljuk.
Kialakulásában szerepet játszanak a kudarcaink, az önmagunkról alkotott képünk megrendül, hiszen a tanult és bevált megküzdési technikák nem működnek. Egy negatív állapotba taszíthat minket a fenyegetettség érzése, fokozottan a negatív gondolatainkra koncentrálunk. A változásban való hitetlenség végül passzivitásban és reménytelenségben csúcsosodhat ki. Talán mindez magyarázatot adhat arra, hogy miért maradunk egy bántalmazó kapcsolatban, amikor kiléphetnénk. Miért nem váltunk munkahelyet, amikor már nem érezzük jól magunkat. Elveszítjük a motivációnkat, a céljainkat, az önmegvalósításra való képességünket, életörömünket. Nem hiszünk magunkban, abban, hogy a helyzetet befolyásolni tudjuk, meg tudjuk oldani. Kívülről várjuk a megváltást, kiszolgáltatottá válunk. A tanult tehetetlenség a szorongás és a depresszió melegágya.
Mi akadályozza, hogy legyőzzük a tanult tehetetlenséget?
- Az életmódunk, amiről azt gondoljuk, hogy nem tudunk rajta változtatni, de nem érezzük jól magunkat benne. FÁJ, de nem teszünk ellene semmit, mert kiszolgáltatott helyzetben érezzük magunkat.
- Ez a negatív állapot az élet többi területén is megjelenhet, idővel meg is jelenik, így teljes motiválatlanság jellemez minket. A mozgás hiánya, ártalmas étrend, káros szenvedély stb.
- Felelősök keresése, ki tehet az állapotomért. Az életünk el van rontva, mert valaki tett róla, és már késő ezen változtatni.
- Várakozás, csodavárás, valaki miatt alakult ki a helyzet, valaki menthet meg. Másoktól várjuk a megváltást, segítséget, a pozitív fordulatot.
- Genetikai hajlamok. Vannak olyan tulajdonságok, személyiségjegyek, amelyet hozunk magunkkal. Például szorongásra, gátlások kialakulására nagyobb hajlam.
Mit tehetünk ellene?
Ha körülnézünk az életünkben, akkor biztosan találunk egy embert, akinek az életében rengeteg veszteség és negatív esemény történt, mégis megőrizte az életkedvét, optimizmusát. Hogyan sikerülhetett neki?
Az eltérő életfelfogás hátterében sok esetben a szemléletmódunk áll. A szemléletmódunk, amelynek egyik alapja a hiedelemrendszerünk, alakítja a hozzáállásunkat. A hozzáállásunk alapján a problémára, vagy a megoldásra koncentrálunk. Erről bővebben írtuk az alábbi bejegyzésünkben. Ez határozza meg, hogy a kontrollhiányt minek tulajdonítjuk, amit egy élethelyzetben átélünk.
A tanult tehetetlenség állapotán akkor tudunk felülemelkedni, ha megvizsgáljuk a gondolkodásunk, a cselekvéseinket, az egész hitrendszerünket. Megvizsgáljuk, és felülbíráljuk, hasznos-e számunkra, hogyan érezzük magunkat, hogy még mindig nem tehetünk-e bármit magunkért, vannak-e új lehetőségeink, amit eddig nem vettünk észre. Egy kicsit el kell távolodjunk magunktól, hogy a nagyobb képet láthassuk, egy kívülálló személy szemszögéből kell magunkra néznünk. Néha ezt segítséggel tudjuk megtenni, és ebben semmi szégyellnivaló nincs. Igaz, segítséget kérni talán még nehezebben tudunk, mint szembenézni önmagunkkal.
A mai tudásunk és tapasztalatunk szerint, soha nem tudjuk azt mondani, hogy készen vagyunk. Alice Csodaországban című könyvből egy részlet tökéletesen megmutatja, mire gondolunk.
“-Hát, te kicsoda vagy?
Kezdetnek nem volt valami biztató. Alice félénken rebegte:
Ezt e percben aligha tudom. Csak azt tudom, hogy ki voltam ma reggel, amikor fölébredtem. De azóta már rengetegszer megváltoztam.”
Nem szabad késznek vennünk a saját rendszerünket, még akkor sem, ha a szüleink is ilyenek voltak. Rugalmasan alakítani lehet, főleg ha nem érezzük jól magunkat.
Újjá lehet születni, felülírni a régi rossz gondolkodási mintáinkat, némi elszántsággal és hatalmas bátorsággal.
Életünk során előfordul, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk, ahol túlélni tudunk. Például kisbabaként nem sok választásunk van, bízunk a szüleinkben. A tanult tehetetlenségnek vannak előnyei is, mivel egy reménytelennek látszó helyzetben, ha feladjuk a küzdelmet, akkor értékes energiákat spórolhatunk meg, így életben maradhatunk. Lehetőséget teremt arra, hogy visszavonuljunk, energiát biztosít arra, hogy az életünket átalakítsuk, új megküzdési stratégiákat, technikákat alakítsunk ki, új kapcsolatokat teremtsük. Tekinthetünk erre az állapotra figyelmeztetésként is. A probléma akkor kezdődik, ha nem veszünk róla tudomást, ha nem teszünk elleni szükséges lépéseket. Felnőtt emberként felelősséget vállalhatunk önmagunkért és változtathatunk, gondoskodhatunk magunkról másképpen.