Előző bejegyzésünkben arra kerestük a választ, hogy mi kell a változáshoz. Ha esetleg még nem olvastátok, akkor kezdjétek ITT. hataraink, hataraink, hataraink, hataraink

Hagytunk egy kis időt, hogy az olvasott információk dolgozzanak bennünk, és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, a határainkkal:

Minden kapcsolatban fontos, hogy beszélgessünk az értékeinkről, célokat és határokat állítsunk fel! Ha mi nem hozunk döntést, a döntések akkor is megfognak születni, csak kevésbé lesz abba beleszólásunk! Ha mi nem húzzuk meg a határainkat, azok a határok akkor is megszületnek, csak egy idő után nem fog tetszeni nekünk!

De nézzük meg egy tipikus példán keresztül mi is történik ilyenkor?

Évek alatt kialakult egy olyan helyzet, hogy a férj dolgozni, motorozni, futni, biciklizni, edzeni, haverokkal találkozni megy, a feleség dolgozik, mos, főz, takarít, gyereket nevel, bevásárol!

A feleség először nem jelzi, majd – miután sokszor elfojtotta az érzéseit, – azok robbanásszerűen törnek elő belőle. Zsörtölődik, kritizál, szemrehányóan beszél, számonkér, dühöng, kiabál. A férjben kialakul az az érzés, hogy a felesége állandóan zsörtölődik, rágja a fülét, nem tiszteli, nem néz fel rá, nem becsüli, egy jó dolog van az életében, ha elmehet otthonról, ahol legalább nem kell hallgatnia a szemrehányásokat.

A feleségben kialakul az az érzés, hogy a férje életében a 2.3. többedik helyen áll, semmibe veszik, nem tisztelik, nem becsülik, a férje/a család szolgálójává, azaz egyfajta áldozattá válik.

Mindketten úgy érzik, hogy a másik fél az okozója a saját rossz érzésüknek.

Ha a feleség, most hoz egy döntést, hogy mostantól kezdve kiáll magáért, nem csinálja tovább, mi fog történni?!

Egyrészt ennek a kiállásnak lesz egyfajta „büntetés”-jellege, hisz a felhalmozott sérelmek miatt dacossá válhat. Mivel abban a tévedésben van, hogy „évekig türelmes voltam”, most azonnal akarja a változást. Elfogy a türelme a további várakozáshoz. Pedig most lenne a legnagyobb szüksége türelemre!

Belehergeli magát abba a tudatba, hogy: áldozat vagyok, szolga vagyok, senki nem becsüli a munkámat, kihasználnak stb.

Ha ezen a ponton nem kezd el tanulni, nem kezd tudatossá válni, nem fogja felismerni, hogy: nem egyszerűen kihasználták, hanem maga engedte, hogy kihasználják, ráadásul úgy, hogy: ő maga volt a legnagyobb kihasználó!” a tudatalattija által vezérelve!

Másrészt, a társa részéről elutasításba, ellenállásba fog ütközni! Eddig így volt, most meg mi történik? Ha azonnal, ellentmondást nem tűrően állítjuk fel a határokat, teljesen érthető, hogy a társunk tovább dörömböl rajta, hisz eddig az nem volt ott! Ráadásul ha ezt dacból tesszük, továbbra is a haragot, a sértődöttséget erősítjük, és nem beszélünk az igazi okokról! Hogy szeretetre, segítségre, együttérzésre, megbecsülésre, tiszteletre van szükségünk! Egymásra van szükségünk!

A társunk csak támadást, ellenszegülést, bosszút fog látni belőle! Hisz ő sem jártas az emberi viselkedések működésében! Ő sem tudja, hogy mi a helyes, hogyan kell reagálni! Mindkettőnknek tanulnunk kell! Mitől lenne ő tudatosabb, mint mi?

Ezért fontos tudni, hogy egy új szokás, új határ, új rendszer kialakításához rengeteg szeretetteljes beszélgetésre, és szelíd, szeretetteljes lépésekre, és ezekhez pedig türelemre van szükség!

Egy pillanatra gondoljuk végig! „ A társam mindig kihasznál, túl önző, nem becsül engem, nem figyel rám, sohasem segít, csúnyán beszél velem, túl agresszív, stb!”

Ha ezeket mondogatjuk magunknak nap, mint nap, csoda, hogy ezek az érzések megszilárdulnak bennünk?! Amíg leírtam őket, addig is lehangoló volt, milyen lehet benne élni?!

Haraggal, keserűséggel, szomorúsággal a szívünkben, nem tudunk szeretetteljesen kommunikálni, közeledni a társunk felé!

Először ezen érdemes változtatni!

Most írjuk át a fenti mondatokat úgy, hogy a magunk oldaláról közelítjük meg őket!

„Valamiért úgy döntök, hogy hagyom, hogy kihasználjanak, csúnyán beszéljenek, semmibe vegyenek, stb. talán mert túl nagy a megfelelési kényszer, szeretetéhség, elismeréséhség stb. bennem!”

Amíg azon sopánkodom, hogy a társam önző módon viselkedik, és arra várok, hogy vegye észre magát, addig csak telik az idő, rögzül a rendszer, és egyre nehezebb lesz azon változtatni. Ha értjük ezt a folyamatot, ha értjük a saját és társunk működését, akkor könnyebb lesz megértést tanúsítani, önuralmat gyakorolni, és szelíden változást elérni.

Ne dacból állítsuk fel a határainkat, hanem a jobb önmagunk elérése, ezáltal a jobb eredmény érdekében! A határaink nem korlátok kell legyenek, hanem egyfajta irányvonalak, amelyek mentén haladhatunk. Ha ezt ő is megérti, könnyebb lesz neki is alkalmazkodni.

Nézz szembe önmagaddal! Vonulj el, elmélkedj!

Az életünk nagy részében nem is a valósággal küszködünk, hanem a gondolatainkkal, a félelmeinkkel. Vizsgáld meg a gondolataidat, és írd le őket!

Mit gondolok a társamról? (ha csak negatív dolgokat tudsz írni, gondolkodj el azon, hogy tudnád pozitívba átfordítani)

Mit gondolok a kapcsolatunkról? ((ha csak negatív dolgokat tudsz írni, gondolkodj el azon, hogy tudnád pozitívba átfordítani)

Miben szeretnék változást? ( állítsd fontossági sorrendbe, és egyenként tűzd ki célul)

Milyen változást szeretnék?

Mit tudok tenni én a változások érdekében?

határaink segítenek, hogy megtartsuk a határainkat.

Scroll Up