Ha problémáink vannak a párkapcsolatunkban, azzal érdemes valamit kezdeni. hogyan beszélgessünk Mindenhonnan azt halljuk, és mi is azt mondjuk, hogy: „Legfontosabb szabály, beszélgetni róla!” hogyan beszélgessünk, beszélgessünk, beszélgessünk

Igen, tudjuk, de hogyan beszélgessünk?

Mi lehet az oka a párkapcsolati elégedetlenségnek, eltávolodásnak?

Miért nem tudjuk elmondani a társunknak, hogy fáradtak, zaklatottak, ijedtek, szomorúak, bosszúsak vagyunk?

Hogyan értsük meg a párkapcsoltunk nyelvét?

„Már próbáltuk ezerszer elmondani, de csak veszekedés a vége!”

Nem mindegy, hogy hogyan tesszük. Nagyon sokszor a nemtetszésünket valamilyen oknál fogva nem mondjuk el a társunknak. Vagy azért, mert alkalmazkodóbb személyiségünk van, vagy azért, mert a társunk agresszívan reagál rá, vagy azért mert “fontosabb a családi béke”, vagy azért, mert meggyőzzük magunkat, hogy “áhhh, nem is annyira fontos”, vagy arról győzzük meg magunkat, hogy: “de hát neki annyira fontos, hadd legyen úgy”, és ezer más oka lehet.

Meg kell tanulnunk nem elfojtani a nemtetszésünket. Mert hiába nyerünk vele látszólag békés pillanatokat, bennünk egyre csak gyűlni fog a feszültség. És ha sokáig visszafojtunk valamit, az előbb-utóbb irányíthatatlanul ki fog robbanni. És sajnos akkor már egészen másról fog szólni az egész. Mert az első nemtetszésre sok-sok egyéb nemtetszés rakódik, és ha nem mondjuk el őket, a végén már mi magunk sem tudjuk, hogy mi az az egy, ami az egészet okozta.

Igyekezzünk elsajátítani az asszertív kommunikáció szemléletét és eszközeit. Sokkal könnyebben tudjuk elmondani a bennünk dolgozó érzelmeket úgy, hogy a társunk ne vegye kritikának, panaszkodásnak, ítélkezésnek, vagy kioktatásnak. Mert mindegyik esetében védekezés, vagy visszatámadás lesz a válasz, annak meg már tudjátok, hogy mi lesz a vége.

Együtt élni valakivel, figyelni rá, szeretni nem mindig könnyű. Sőt kőkemény munka, mert egy kapcsolatot működtetni kell. Két ember kell hozzá, mert egyedül túlságosan kimerítő. Akkor fog jól működni egy kapcsolat, ha

mindkét fél, saját akaratából, saját lehetőségei szerint, saját munkájával támogatja, működteti azt.

Ez egy szövetség két ember között, és a két fél felelőssége, hogy hogyan működik. Ketten határozzátok meg, éppen ezért nélkülözhetetlen a kommunikáció.

A felelősségünk a kapcsolatért 100%-100%.

Azon belül természetesen hullámzó. Lehet, hogy a társam most éppen gyenge, feszült, leterhelt és ezért csak 60%-ot tud nyújtani. Ha ezt fel tudom ismerni, akkor átmenetileg könnyebben adok 140%-ot, hogy „felhozzam” őt újra. Mert tudom, hogy legközelebb ő fog többet vállalni.

Ha azt mondjuk, hogy az én felelősségem 50%, és az övé is annyi, akkor oda fogunk eljutni, hogy méricskélni fogjuk, ki mennyit rak bele a kapcsolatba. Azt fogjuk mondani:

“Én beletettem az én részemet, de vele nem lehet megbeszélni, egyeztetni, célokat kitűzni, tervezni, haladni…VELE NEM LEHET ÉLNI!”

Ha nem vesszük észre, hogy mi már 200%-ot teszünk bele a 100% helyett, mindent megcsinálunk a másik helyett, akkor oda fogunk eljutni, hogy a kapcsolat/család szolgálójának, áldozatnak érezzük magunkat. Azt fogjuk mondani:

„A társam, a családom kihasználnak engem, nem becsülnek engem.” „Én egy szolga vagyok!”

Az első lépés az, hogy felismerjük a saját viselkedésünk mintázatát, a kapcsolatunk dinamikáját. Csak akkor tudunk változást elérni, ha tudatosak vagyunk. Tudatosak meg abban lehetünk, amit ismerünk.

START-STOP MÓDSZER

A változás nem megy egyik napról a másikra. Kitartóan tenni kell érte. Addig is egy könnyebben alkalmazható eszközt mutatunk nektek, egy START-STOP módszert javaslunk, ha olyan problémával néztek szembe, amely eléggé konkrét és körülhatárolt. Ennek a módszernek a titka a figyelem.

1. Döntsétek el, hogy ki szeretne először megszólalni.

2. A megszólaló gondolja át, hogy pontosan mit szeretne mondani, de nagyon fontos, hogy csak saját magáról, a saját érzéseiről, tapasztalásairól beszéljen.

3. Szelíden, higgadtan, én-üzentekkel.

„Amikor azt mondod, hogy rendetlen vagyok, úgy érzem semmire sem vagyok jó. Elfog a félelem, hogy elhagysz, mert nem vagyok elég jó neked.”

„Amikor kiabálsz velem, az nagyon fáj nekem. Tudod gyerekkoromban mindig kiabáltak velem, ezért ez egy fájó emlék nekem.”

4. Eközben a másik fél, a hallgató, csendben van és figyel. Lakat a szájra, ha esetleg nem sikerülne, akkor a módszer alapján elölről kell kezdeni.

5. Ha a megszólaló befejezte, akkor jön a feladat talán legnehezebb része, a hallgatónak fel kell tennie egy kérdést. “Mi fájt benne igazán?”

6. Ha a válasz megérkezett, akkor a hallgatónak kell összefoglalni (ha lehet szó szerint) a másik fél mondandóját, hogy biztosan jól értette meg.

7. Ezután pedig jöhet a szerepcsere, majd legvégül az ötletroham, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba.

Ez a módszer egyszerűnek tűnik, de nem annyira könnyű, ha eddig egymás szavába vágva veszekedtünk. Gyakorlással menni fog. DE!

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ,minden kapcsolatban vannak megoldhatatlan problémák, amelyek a partnerek közötti alapvető különbségeken alapulnak. Röviden: azon, hogy ki-milyen csomagot hozott magával.

John Gottman (a szerelem doktora, amerikai kutató) szerint a problémák 69%-a megoldhatatlan! Ez ijesztően magas szám, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül maradunk örökre és a kapcsolatot dobni kell.

Legfontosabb, hogy nem szabad úgy tenni, mintha nem is létezne, minél jobban elfojtod magadban, annál több vita fog születni. Dolgozni kell rajta, beszélni kell róla.

A cél nem az, hogy minden egyes problémát megoldjatok, hanem hogy közösen dolgozzatok a kapcsolat sikeréért, akkor felismerhetitek, hogy azokkal talán együtt lehet élni.

Scroll Up