Együtt élni valakivel, szeretni egymást, nem mindig könnyű. Elfogadni a másikat, amikor megbántottnak és sértettnek érezzük magunkat, nagyon nehéz. Néha egy bizonytalan érzés uralkodik el rajtunk és úgy érezzük, hogy a társunk nem ért meg minket, a gondolatainkat, az érzéseinket, a szavainkat. Mintha más nyelven beszélnénk.  Hogyan értsük meg egymást?

Hogyan tudjuk jobban megértni a párunkat, a párkapcsolatunk nyelvét?

Amikor szerelmesek vagyunk, akkor a testünkben különböző kémiai folyamatok zajlanak le, rózsaszín ködön keresztül látjuk a választott társunkat. Ebben az állapotban hajlamosak vagyunk önmagunkból bizonyos tulajdonságokat kivetíteni a társunkra. Általában olyan tulajdonságokat, amelyekkel mi magunk nem rendelkezünk vagy számunkra különösen fontosak, vagy éppen egy ki nem elégített érzelmi szükségletről van szó, amely a gyerekkorunkból fakad (általában ott érdemes először keresni). Csakhogy ezek hozzánk kapcsolódnak, a szerelmeshez, és nem ahhoz, akit szeretünk. Sajnos elkerülhetetlen a csalódás, hiszen saját lénye van!

Őt magát szereted vagy magadat, a vágyaidat benne? 

A helyzet az, hogy mire elérjük a párválasztás idejét, már mindannyiunknak ott van a hátán egy csomag, amiben nagyon sok mindent hozunk: 

– különböző életszakaszok során szerzett képességeket, hiányokat, szükségleteket, feszültségeket és vágyakat. 

– a személyiségünket formálja az, hogy honnan jöttünk, milyen családi közegben nevelkedtünk, annak minden jó és rossz élményével, örömével és fájdalmával. 

– számít, hogy milyen mintát láttunk, hogyan szerették, vagy nem szerették egymást a szüleink, hogyan élték meg a boldogságukat, vagy épp siratták el azt. 

– számít a külvilág, minden szabályával, vélt, vagy valós elvárásával. Formálnak a mesék, az átélt élmények, a rokonok, a barátok, a tanárok, minden, ami körülvett. 

Mindezt azért sorolom fel, hogy még inkább érezzük a csomag nagyságát. Erre a csomagra tekinthetünk úgy is, mint egy felfedezetlen területre, amit szép lassan közösen megismerhetünk.

A helyzet az, hogy egy nyelvet beszélünk, csak másképp, más hogyan értelmezzük, dekódoljuk az üzenetet.

Ahhoz, hogy egyre közelebb kerülhessünk egymáshoz, egyre kevesebb legyen köztünk a félreértés, ismernünk kell önmagunkat és a társunkat, napról napra egyre jobban.

Mit tudunk a társunk életének a részleteiről?

Milyen volt a gyerekkora?

Milyen volt a kapcsolata a szüleivel, testvéreivel?

Ki inspirálta?

Mi szeretett volna lenni?

Melyik ételt utálta a legjobban?

Mi okoz örömöt neki?

Mitől fél?

Mi nyomasztja jelenleg?

Kezdésként vegyük észre a társunkat, figyeljünk rá, ismerjük meg.

Látjuk benne a jót?

Valódi, értő figyelemnél bizonyos mértékben önmagunkat tesszük félre, és kicsit a társunk bőrébe bújunk. Odafigyelés képességével nem rendelkezünk mindannyian, de tanulható. Miért fontos mindez? Mert így van esélyünk megismerni ki is él valójában mellettünk. Meg kell tanulnunk a társunk apró rezdüléseiből olvasni. Tekintsünk úgy a párunkra, mintha először találkoznánk vele, akkor is, ha évek vannak mögöttünk. Két ember között egy véget nem érő beszélgetésről van szó, hiszen folyamatosan változunk, változik a világ körülöttünk, így érdemes felülvizsgálni a társunkról (és önmagunkról) szerzett tudásunkat. Az ismeretben van az erő és az egymás iránti tiszteletben. Kölcsönös tiszteletben. A tisztelet azt is jelenti, hogy teljes egészében ismerjük és elfogadjuk egymást. 

John Gottman, az egyik legismertebb párkapcsolati kutató azt állítja, hogy létezik egy minimum, amire minden kapcsolatban élő embernek szüksége van ahhoz, hogy jó kapcsolatban éljenek. Ezek a „házasság éltető” minimumok az alábbiak:

– napi 30 perc,

– heti 1 este,

– havi 1 hétvége,

– évi 1 hét,

KETTESben eltöltött idő, ebben van a kulcs.

A legtöbb, amit adhatunk egymásnak az az idő és a figyelem. Ez sokszor nem könnyű feladat, főleg, ha már gyerekeket is nevelünk. Vékony határon mozgunk, és folyton a lelkiismeretünkkel viaskodunk. De ezzel adhatunk a legtöbbet a családunknak, mert ha feltöltekezve térünk haza, boldogan, mosolyogva, akkor erre tanítjuk a gyerekeinket is. A minimumok inkább olyan programok, olyan tevékenységek, amelyeket kettesben töltünk/végzünk, és mindkettőnket feltölt (táncolunk, mozizunk, főzünk, együtt teregetünk, előadást tartunk egymásnak fura témákról, felolvasunk egymásnak, kézen fogva sétálunk, játszunk, stb.). Apró és mégis hatalmas tettek az intimitás elmélyülése szempontjából.

 Ha elmélyülnétek benne egy kicsit, válaszoljatok az alábbi kérdésekre:

– Melyek azok a programok, amelyeket szívesen töltenél kettesben a férjeddel/pároddal?

– Sikerül-e megvalósítani?

– Mi az akadálya a megvalósításnak?

– Mi az a minimum, amire szükséged van ahhoz, hogy közel érezd magadhoz a társad?

– Mi lehet a társad minimuma?

 

Scroll Up