Életünk talán egyik legfontosabb szükséglete a párkapcsolat. Mindannyian keressük az Igazit, akivel kiteljesedhetünk. Álmodozunk egy kapcsolatról, amely nem a beletörődésről, megalkuvásról szól, hanem amelyben jó élni: szenvedéllyel, gyengédséggel, vagy akár őrületesen, ha ahhoz van kedvünk, tele izgalommal és élményekkel, vigasszal és támogatással, egymás feltétel nélküli szeretetével. Keressük az ősi egységet, hogy megélhessük a teljesség pillanatát.
Mi történik, amikor már megszületett a vágy bennünk, mégis azzal kell szembesülnünk, hogy ez nekünk nem sikerül? Mi lehet az oka?
Mire elérjük a párválasztás idejét, már mindannyiunknak ott van a hátán egy puttony, amiben nagyon sok mindent hozunk: különböző életszakaszok során szerzett képességeket, hiányokat, szükségleteket, feszültségeket és vágyakat. A személyiségünket formálja az, hogy honnan jöttünk, milyen családi közegben nevelkedtünk, annak minden jó és rossz élményével, örömével és fájdalmával. Számít, hogy milyen mintát láttunk, hogyan szerették, vagy nem szerették egymást a szüleink, hogyan képzelték el a családot, hogyan élték meg a boldogságukat, vagy épp siratták el azt. Számít a külvilág, minden szabályával, vélt, vagy valós elvárásával. Formálnak a mesék, az átélt élmények, a rokonok, a barátok, a tanárok, minden, ami körülvett. Egy “kamera” van nálunk, amivel felveszünk minden jelenetet, abban bízva, hogy segít majd a világban eligazodni, megvédeni önmagunkat. Ezek metszetében lapulnak a vágyaink, álmaink, ahogy a jövőnket elképzeljük. Gyerekként formálódott bennünk az a felnőtt, aki most a döntéseket meghozza, aki próbálja megtalálni a saját útját.
Önvizsgálat során születhetnek meg bennünk olyan felismerések, amelyek segíthetnek megérteni az élettörténetünket. Ha már meg tudjuk nevezni a félelmeinket, a vágyainkat, az érzéseinket, ki tudjuk mondani, akkor tudjuk megérteni, alakot ölt és ezután meghozhatjuk a döntésünket. “Igen, most eljutottam ahhoz a szabadsághoz, hogy igent tudok mondani vagy nemet, hogy az életet így éljem le.” Mind a két döntés szép, de a legfontosabb, hogy szabadon hozhatjuk meg, felelősségteljesen egy érett felnőtthöz méltóan. Mert az életed felett hatalmad van, már nem vagy kiszolgáltatva, mint gyerekkorodban!
Ezekben a felismerésekben szeretnénk támogatni, hogy képes legyél változtatni azon, ami nem tesz boldoggá, ami megnehezíti az életedet. Azon tudunk változtatni, amit ismerünk. Amit nem tudunk magunkról, az árthat, és láthatatlanul ártani is fog nem csak önmagunknak, hanem a környezetünkben élőknek is. Felismerések után van lehetőségünk dönteni, hogy a saját működésünk támogat minket vagy hátráltat a felnőtt életünkben. Az önismeret önmagában még nem gyógyít, de lehetőséget ad arra, hogy felülírjunk bizonyos emlékeket, tapasztalatokat, működéseket. Elhatározással és kitartással változtathatunk, fontos, hogy megfogalmazzuk mit szeretnénk helyette.
Mi akadályozhatja, hogy az erős vágy ellenére, mégsem tudunk párkapcsolatban élni?
Kevés olyan terület van, amelyhez több sztereótípia és népi bölcsesség társulna, mint a párkapcsolat és párválasztás témaköréhez. Örök témakör, rengeteg könyv és film foglalkozik vele, mégis talán tanácstalanabbak vagyunk, mint valaha. Igyekszem minél szélesebb spektrumban érinteni az ezzel kapcsolatos területeket, de ez több bejegyzést igényel. Most nézzünk meg 9 megközelítést az akadályok kapcsán:
1. Hűség, lojalitás a családunkhoz
Minden lojalitást felülmúló kötődés, kapcsolódás a szülőkhöz, testvérünkhöz vagy egy közeli rokonhoz. Van, hogy valaki úgy tud ott rekedni a saját családjánál, hogy képtelen lélekben eljönni onnan. Édesanyám 7 évig küzdött a családunkért, de van az a pont, amikor nehéz döntést kell hozni. Ő szeretett volna válni, édesapám összeomlott és az alkoholban keresett vigaszt. Gyerekként végig néztem, hogy összeomlik, és úgy éreztem az én feladatom enyhíteni a fájdalmát. “Apa, én itt vagyok, majd vigyázok rád!” Szülői szerepbe kerültem 7 évesen, és sokáig benne is ragadtam ebben a szerepben.
Más pedig a családi egyensúly fenntartásában játszik kiemelkedő szerepet. Kata öccse betegen született, így az édesanyja éjjel-nappal őt gondozta. Orvostól orvosig rohangáltak, nem sok idő maradt a háztartásra, egymásra. Kata édesapja is egyre feszültebben érkezett haza, mert hirtelen egyedül kellett biztosítania a család megélhetését. Kata látva mindezt először elmosogatott, majd ő készítette a vacsorát, míg lassan mindent átvett az édesanyjától, pedig alig volt 9 éves. Emellett szorgalmasan tanult, 5-ösöket hozott haza, hogy ne kelljen még miatta is aggódni.
Hadd meséljek el egy mesét, ami szerintem tökéletesen leírja, hogy mi történt Katával.
Noé hajója egyszer csak léket kapott, a víz lassan, de biztosan kezdte a hajó alját elárasztani. Noé és családja kétségbeesett:
-“Ennyi munka, mi lesz az állatokkal?!”
Egy kicsi béka jelent meg:
-”Mindent kitaláltam, ne aggódjatok! Majd én felfújom magam, oda pöffeszkedem, hogy kitöltsem a lyukat. Megmentelek Titeket!”
Túl nagy szerep ez kicsi béka, így sose leszel önmagad. Néha ki kell engedni a levegőt!
Valamilyen oknál fogva a leválás tulajdonképpen nem történik meg, felelősséget és lojalitást érzünk a családunk felé. Tudattalanul nem tudunk elkezdeni egy önálló kapcsolatot, mert úgy érezzük máshol van ránk szükség, máshol kell teljesítenünk.
2. Hűség az Elsőhöz, a nagy szerelemhez, előző kapcsolathoz.
Minden kapcsolat hatással van a személyiségünk kialakulásában, az Első igazi kapcsolat, szerelem sokszor a legmeghatározóbb. Hiszen sok új élményt, akkor élünk át először, mély emlékként elraktározódik. Az elengedésnek van egy folyamata, gyász munkának minősül egy szakítás, amit nem úszhatunk meg. A társadalmunkban nincs kivárási türelem, minden most rögtön kell, és azonnali vágyteljesítő mohósággal vágunk bele mindenben. Ezt látjuk és adaptáljuk, de egy szakításnál nincs azonnali megoldás. Az elengedés, az elmúlás az élet nehéz feladatai közé tartoznak, ami tiszteletet és időt érdemel. Idő kell ahhoz, hogy bizonyos érzéseket elfogadjunk és megéljünk, csak utána tudunk továbblépni. Lehet fájdalmas a vége, és nem szívesen emlékszünk rá, de ez a rész is hozzánk, a történetünkhöz tartozik. Megvan a helye az életünkben, és nem törölhető (pedig néha semmi másra nem vágyunk, csak egy radírra). Hűségesek tudunk lenni akkor is, amikor már azt hisszük, hogy rég túl vagyunk rajta.
3. Otthonról hozott örökség.
Ezt a témát már érintettük, mégis külön pontban is érdemes foglalkozni vele, mert meghatározó a párválasztásunkkor és a párkapcsolatunk kialakításánál. Külön blogbejegyzést érdemel, mert annyira szerteágazó, az egész gyerekkorunkat érinti. Ahogy ma működünk egy kapcsolatban, abban benne van a környezetünk kapcsolati mintái és az összes eddigi kapcsolati tapasztalatunk. Az egyik legerősebb lélektani igényünk a biztonság érzetünk megteremtése, amit a kiszámíthatóság és a tervezhetőség mellett az ismerősség, a megszokottság érzése adhat meg nekünk. Tudattalanul is hozzájárulunk a megszokott, ismerős helyzetek újra teremtéséhez, még akkor is, ha erős konfliktusok hoznak magukkal. Most külön a gátló és tiltó parancsokra szeretném felhívni a figyelmet, amit elraktároztunk mélyen, hiszen a szüleink azt tanították, hogy így tudunk túlélni.
“Soha ne bízz meg egyetlen férfiban sem! Nézd, apád mit tett velem!”
“Soha ne nyílj meg, mert akkor csak bántani fognak!”
“Egy igazi nő soha nem kezdeményez.”
“Az érzéseket kerüld, mert gyengévé tesz.”
“Férfiak nélkül többre jutsz.”
“Ne bízz senkiben, az a biztos, amit te végzel el.”
“Második hely a középszerűség.”
“Család az első.”
“Mindennek megvan az ideje, az ára.”
“Mindenért meg kell szenvedni.”
Biztos vagyok benne, hogy ha becsuknád a szemed, akkor pár hasonló mondat eszedbe jutna, amit gyerekkorodban hallottál. Van olyan tudattalan kincs, amire évek múlva találsz rá, miközben egy könyvet olvasol vagy filmet nézel. Limpár Imre transzgenerációs tégláknak nevezi, az életünk origóinak. Ezeket az üzeneteket, tanácsokat azért kaptuk, mert a szüleink, a környezetünkben élők teljes mértékben hittek az erejükben. Ezt a megoldást találták, ez segített nekik, és abban bíznak, hogy minket is megvédenek. Legtöbb esetben jóindulat kíséri, és lehet, hogy tényleg meg is védenek. De érdemes felülvizsgálni, mert ütközhetnek a jelenlegi vágyainkkal és terveinkkel. Tarthatsz éppen egy olyan életszakasznál, amikor nem támogat, hanem visszahúz. Változásban vagyunk, ezért időközönként érdemes feltenni azt a kérdés, hogy:
Akadályoz engem a fejlődésben?
Amikor olvasunk, akkor egy-egy mondat megérint, születik egy gondolat, ami lassan érik bennünk. A gondolatból születhet egy felismerés, amelyet egy döntés követhet. Ezt a folyamatot nem érdemes siettetni, teremtsük meg a helyét türelemmel.
Folytatást itt olvashatjátok: LINK
Kérdéssel ne habozzatok, tegyétek fel nekünk e-mailben, Facebook üzenetben!
Nem harapunk!