A kapcsolataink elején mindannyian arra törekszünk, hogy a felmerült problémákon úrrá legyünk, a társunkat boldoggá tegyük. Aztán ahogy telik az idő, egyre nehezebben megy. Egyre többször tesszük fel magunknak azt a kérdést: Megéri? Érdemes erőfeszítéseket tenni?
Olvasási idő: 5-8 perc
Ez a bejegyzés egy gyakorlatot tartalmaz, amire érdemes hosszabb időt szánnod. Azt javaslom, hogy a naptáradba keress egy szabad órát, ahova beírhatod a gyakorlat elvégzését.
Próbálkozunk, próbálkozunk és a próbálkozásaink kudarcba fulladnak. A sok kudarc meg annyira megvisel bennünket, hogy egyre jobban azt érezzük: Nem bírom tovább! Ilyenkor mi történik? Elválunk, azaz fizikailag is eltávolodunk egymástól, vagy együtt maradunk, de érzelmileg bezárkózunk, így szintén egymástól eltávolodva élünk egy értelmetlen kapcsolatban. Mindkettő a lehető legrosszabb megoldás, mégis ösztönösen ezt választjuk. Talán mert nincs elég tudásunk ahhoz, hogy másképp cselekedjünk.
Párkapcsolati szakemberként már tudjuk, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Választhatjuk azt is, hogy megbirkózunk a különbözőségeinkkel, engedjük, hogy a tudás megváltoztasson bennünket, eldönthetjük, hogy másképp viszonyulunk a társunkhoz. A sok év alatt megtapasztaltuk, hogy az igazi problémát nem a társunk magatartása okozza, hanem az, ahogy erre mi reagálunk. Figyeljétek meg! Ugyanaz a viselkedés lehet pozitív és negatív megvilágítású is. Egy kapcsolatban rengeteg olyan dolog van, ami bosszanthat minket, és ugyanennyi dolog van, ami a társunkat bosszantja.
Érdemes egy kicsit hátra lépni, és megvizsgálni ezeket a helyzeteket a mi oldalunkról.
Hogyan viselkedem?
Miért viselkedem így?
Tényleg fontos ez nekem?
Miért fontos ez nekem?
Hogyan tudnék másképp viszonyulni hozzá?
Elfogadható-e számomra az ő álláspontja?
Hogyan lenne elfogadható?
Az első legfontosabb szabály:
Ne akarjuk megváltoztatni a társunkat!
Fogadjuk el őt olyannak, amilyen! Figyeljük meg! Sokszor azt szeretnénk, ha a társunk úgy reagálna, ahogy mi reagálunk, sőt úgy is gondolkodna, ahogy mi. Ez még önmagában nem is baj. Inkább azzal tesszük problémává, ahogyan meg akarjuk őt változtatni. Figyeljük meg! Mit csinálunk a legtöbben? Rámutatunk a hibáira. Hogyan tesszük ezt? Először csak megemlítjük, majd, ha nem hoz eredményt, egyre hevesebben kritizáljuk, felnagyítjuk a gyengeségeit, és még azzal is szembesítjük, hogy bár„ezerszer kértük”, „ennyire sem képes.” Azt már tudjuk, hogy akit kritizálnak, az úgy érzi, hogy támadják (még akkor is, ha a kritika jogos), ezért védekezni kezd. A védekező vagy visszatámad, ő is bírálni kezdi a társát, vagy visszahúzódik, érzelmi falat épít. Egyik sem hoz megoldást.
A másik nagy hiba, amit elkövetünk, hogy nem a viselkedést kifogásoljuk, hanem magát a társunkat. Tudjuk, hogy a viselkedése bosszant minket, mégis az embert támadjuk. Pl. ahelyett, hogy azt mondanánk: „Nagyon fáj, ha így szólsz hozzám, gyereknek érzem magam olyankor.” hamarabb mondjuk azt: „Mindig kritizálsz, kötözködsz.”
Fogadjuk el, mit is jelent? Nem megalkuvást jelent! Nem azt jelenti, hogy a helytelen, vagy számunkra elfogadhatatlan viselkedését is el kell fogadnunk! Annyit tudunk tenni, hogy a tudomására hozzuk azt, ami zavar minket a magatartásában, és hagyjuk, hogy ő eldöntse, akar-e ezen változtatni. Ha a társunkat akarjuk megváltoztatni erőszakosan, nem fog működni! Ha bárki be tud számolni az ellenkezőjéről, várjuk kommentben. Mi van akkor, ha a társunk nem akar változni?
Második legfontosabb szabály:
Társunk változását pozitív megerősítésekkel tudjuk elősegíteni!
Melyek ezek? Fejezzük ki a megbecsülésünket. Kezdjünk el figyelni az erősségeire! Dicsérjük meg, ha valamit jól csinál. Értékeljük az erőfeszítéseit. Köszönjük meg, ha valamit megcsinál. Fejezzük ki a hálánkat, mondjuk el miért szeretjük őt, mit szeretünk benne. Sajnos nem csináljuk ezeket jól. Sőt, sokszor egyáltalán nem csináljuk! Valahogy magától értetődőnek vesszük, ha a másik megcsinál valamit, szó nélkül tudomásul vesszük, esetenként el is várjuk tőle. Ugyanakkor, ha valamit nem, vagy rosszul csinál meg, azt azonnal a szemére vetjük. Vajon miért van ez? Mert könnyebben észrevesszük a negatív dolgokat. Mert az fáj nekünk, rosszul érezzük magunkat. A pozitív dolgokat nehezebb észrevenni, mert annak hatását élvezzük, azt természetesnek tartjuk. Mi is figyeljünk jobban egy kicsit, és fogadjuk a dicséreteket, köszöneteket, értékeléseiket. Mert ezekben sem vagyunk túl jók. Figyeljük meg! Előfordul-e, hogy megdicsérnek valamit rajtad, és azt válaszolod: „Köszönöm, de…” és valami leértékelőt fűzünk hozzá.
Természetesen ezeket is akkor lehet jól csinálni, ha először magunkat hozzuk rendbe. Mert, ha rendben vagyunk, akkor a dicséretünk is őszinte lesz, és szabadon hangzik el, mindenféle hátsó szándék nélkül. Mert, ha azért dicsérünk, hogy a társunkat manipuláljuk, vagy elérjünk valamit nála, akkor nagy eséllyel csalódni fogunk.
Harmadik szabály:
Egészítsük ki a társunkat abban, ami neki nem nagyon megy.
Nem vagyunk egyformák. Ismerjük meg egymás erősségeit és gyengeségeit. Mindig tegyük fel a kérdést: Hogyan tudnám úgy kiegészíteni a társamat, hogy a legjobbat nyújthassa abban, ami neki jobban megy? Ha én rendszerető vagyok, ő nem annyira, akkor ne kritizálással próbáljuk rávenni a rendrakásra. Keressünk valamit, amiben ő jó. Megtanultam, hogy az én férjem nem tud rendesen (már ami szerintem az) mosogatni, ruhát teregetni. Mindig morogtam, hogy otthagyja a mosatlant maga után. Ha elege volt és elmosogatta, akkor meg azért morogtam, hogy nem jól csinálta. Kitalálhatjátok, hogy ez hová vezetett. Ma inkább én csinálom ezeket. Ha ő ritkán megcsinálja, és nekem nem tetszik, titokban kiigazítom. És az tölt el jó érzéssel, hogy igyekszik. Én szörnyű vagyok az autó karbantartásában, azt sem veszem észre, ha a benzinlámpa világít, vagy úgy felejtem a belső világítást. Szerencsére a mostani autóm lekapcsolja egy idő után, de a régi autómhoz többször kellett jönnie a férjemnek kimenteni, mert lemerült az aksi, amíg bevásároltam. Iszonyú dühös volt, és meg is értem, mégsem tudtam megtanulni. Aztán a sokadik alkalom után vett nekem egy töltő kábelt az ilyen esetekre, hogy meg tudjak kérni bárkit, hogy néhány percig töltse az akkumulátoromat. Csinálhattuk volna azt, hogy évekig veszekszünk ezek miatt, de mi értelme lett volna?
Negyedik szabály:
Támogassuk a társunk fejlődését segítő visszajelzéssel.
Lehet olyan szokásunk, viselkedésmódunk, amit a társunk elviselhetetlennek érez. Fontos ezekről is beszélni. Ha megbeszéljük ezeket a tulajdonságokat, szokásokat, és kitalálunk egy közös jelzést arra vonatkozóan, hogy ha így viselkedünk, a másik jelezni tud, akkor a nélkül észbe kapunk, hogy sértődés legyen belőle.
Ötödik szabály:
Naponta adjunk hálát Istennek, az Univerzumnak, a fölöttes Erőnek, – ki miben hisz – a társunkért, az értékeiért, az erősségeiért és a gyengeségeiért,
valamint magunkért, az értékeinkért, az erősségeinkért és a gyengeségeinkért. Tapasztalatból mondjuk, és pszichológiai tanulmányok is alátámasztják, hogy ahogy a gondolkodásunk hatással van a viselkedésünkre, úgy a viselkedésünk is hatással van a gondolkodásunkra. Tehát, azzal, hogy hálát adunk minden nap, hála ébred bennünk. Ha hálásan gondolunk az életünkre, hálával gondolunk a társunkra, más megvilágításban kezdjük el őt látni, és másképp fogunk hozzá viszonyulni, és ha mi másképp viszonyulunk hozzá, annak megfelelően fog ő is viselkedni. Döntsük el, hogy az értékek mentén építjük a kapcsolatunkat, vagy a hibákra koncentrálva, hagyjuk, hogy azok lehúzzanak bennünket.
Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a fentiek akkor fognak hosszútávon működni, ha a saját szemléletmódunkon, a saját gondolkodásunkon változtatunk! Nem csak a társunk irányában, hanem magunk, mások, és a világ, azaz az élet irányában. Állítsuk át magunkat a pozitív gondolkodás irányába! (Erről írunk majd egy másik cikkben, ezzel kapcsolatban is nagyon sok a félreértés).
Ha van kedvetek hoztunk egy feladatot nektek.
Aki még nem áll rá készen, vagy bármilyen más oknál fogva nem tudja/akarja a közös feladatot, egyedül is meg tudja válaszolni, saját társára vonatkozóan is.
Szóval tűzzetek ki egy időpontot, amikor nyugodtan kettesben lehettek, üljetek le egymással szemben, érjetek egymáshoz. Válaszoljátok meg az alábbi kérdéseket:
Mit szeretsz bennem? Mi az, amit jól csinálok?
Mi az a tulajdonságom, amit kevésbé szeretsz bennem? Ami a legjobban felbosszant téged?
Milyen helyzetekben szeretnéd, hogy jobban elfogadjalak?
Miben lenne szükséged több támogatásra? Hol tudnálak kiegészíteni téged?
Mire szoktam rosszul reagálni? Szerinted mi lenne a jó reakció?
Mivel tudnék visszajelezni feléd, ami segít a változásban?
A kérdések megválaszolásakor már figyelj arra, hogy ne támadj, ne védekezz. A viselkedésről beszélj, ne a személyéről. Csak hallgassátok meg egymást, és gondolkozzatok rajta. Írjátok le, próbáljátok betartani. Ha feszülté válna a hangulat, halasszátok el a beszélgetést, nem az a cél, hogy újabb kritika cunami leterítsen titeket.