Az a családi legenda kering rólam, hogy 3 évesen amikor megkérdezték, hogy mit szeretnék Karácsonyra, a válaszom mindig ez volt:

– Testvérkét!
– És, hogy fogják hívni a testvérkédet?
– Gyere ide testvérkém! (Közben a kezemmel hívogattam.)

Olvasási idő: 4-5 perc

Ez a bejegyzés egy gyakorlatot tartalmaz, amire érdemes hosszabb időt szánnod. Azt javaslom, hogy a naptáradba keress egy szabad órát, ahova beírhatod a gyakorlat elvégzését.

Gyerekkorom legszebb napja, amikor megszületett a várvavárt testvérke. Hónapokon keresztül izgatottan vártam, hogy majd lesz egy társam, akivel vigyázhatunk egymásra. A kórház várójában ültem, féltettem édesanyámat, mert nem tűnt túl boldognak a fájások között. Bizonytalan voltam, mert nem tudtam hogyan változik meg az életünk, mikor játszhatunk? Egyedül ültem, ezer kérdéssel a fejemben, amikor hirtelen egy gyereksírás töltötte be a folyosót (addig is hallottam egy-egy sírást, de ez más volt), és én tudtam, hogy végre megszületett. Erre a pillanatra tisztán emlékszem, de elsősorban az érzésre.

Miért mesélem el mind ezt? Néha egy képzeletbeli utazás a távoli múltban, adhat válaszokat a most felmerülő kérdéseidre. Amikor egy problémába beleragadunk, akkor a figyelmünk is arra korlátozódik. Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak azt látjuk, ami nem működik, amivel alapból bajunk van. A figyelem arra irányul, nem a vonzó célra. Ilyenkor hatékonyabb először beazonosítani a saját értékeidet és erőforrásaidat, hogy aztán ezzel a felszereléssel a célpont felé vedd az irányt.

  • Amikor képzeletben visszautazunk a gyermekkorunk egy boldogabb napjába, akkor tulajdonképpen tápláljuk az egykori boldogság forrásunkat. A gondolataink szabadabbak, kreatívabbak, színesebbek lesznek. Irányt szabhatunk a dolgoknak, ahelyett, hogy (sokszor csak vélt) szabályokhoz ragaszkodunk.
  • Figyelmünk elterelődik a problémáról, a boldogtalanságról a boldogságra fókuszálunk. Elfeledkezünk a megoldás kényszeréről!
  • Egy visszapillantás emlékeztet az értékeinkre, az erőforrásainkra, valamennyi lehetőségünkre, amit az élet tartogat számunkra, és amelyek felett sokszor elsiklunk a  rohanó mindennapok során.

Szeretnélek egy gondolat kísérletre bátorítani, egy olyan utazásra invitállak, ami bízom benne, hogy tartogat számodra legalább egy új felfedezést önmagadról.

Mikor volt a boldogságod olyan nagy, hogy örömödben meg tudtad volna ölelni a világot? 

A szüleiddel, vagy testvéreiddel milyen szép élmények jutnak eszedbe?

Milyen kalandokat éltél át a barátaiddal?

Gondolhatsz egy ünnepre is, például születésnapra, vagy Karácsony estére.

Volt-e olyan hobbihoz, vagy természethez fűződő élményed, ami lenyűgözött?

Válassz ki egy szép emléket, ami először eszedbe jutott és a legintenzívebbnek érzed. Szánj arra időt, hogy felidézhess minden részletet. Részletesen írd le egy lapra, vagy csak mondd fel egy hangjegyzetbe. Hidd el még hasznát veszed, ha később vissza olvasod, vagy hallgatod. Kivel voltál, hol, mit csináltál, milyen illatot éreztél, milyen hangra emlékszel, milyen érzés volt a szívedben,  stb. Minden apró részlet számít, épp az adhat sokat neked. Ha készen állsz, akkor mehetünk tovább.

Miért ezt az élményt választottad?
Ha egy állóképet őrizhetnél meg róla, mi lenne az? Mit jelent számodra ez a kép?
Fejezed be a mondatot:

“Azért voltam boldog, mert…”

Ha összehasonlíthatod magadban, a gyermeket és a felnőttet, mennyiben változtál előnyödre? 

Milyen akkori tulajdonságokat és értékeket cseréltél le tudatosan az idő múlásával?

Milyen tulajdonságokat csodálsz a gyerekkori énedben, amelyek ott vannak a lényedben, de már régóta nem kerested elő őket?

Mit kellene tenned, hogy újra megtaláld ezeket a tulajdonságokat?

Lakozik bennünk egy gyermek, egy felnőtt és egy szülő, énünk különböző szintjeiről, állapotairól van szó, nem pedig tudathasadásról. 🙂 Ezek a részeink alkotják a személyiségünket, más és más helyzetekben hívunk elő, és mutatunk meg. Fontos tapasztalatokat, emlékeket hordoznak, különböző funkciót töltenek be. A szülő vigyáz ránk, felügyel, gondoskodik saját magunkról és szeretteinkről. Felelősségteljes felnőttünk pedig mérlegel, dönt és cselekszik. A bennünk élő gyermek képes észrevenni az apró csodákat, őszintén és örömmel csodálkozik rá a világra, feltétel nélkül tud szeretni, kreatív, spontán. Erről részletesebben fogunk írni egy blogbejegyzést, mert a mindennapi életünk része, és hatással van a kapcsolatainkra. Most viszont arra bátorítalak, hogy a felnőtt éned beszélgessen a gyerek éneddel, teremts kapcsolatot. Csukd be a szemed, és képzeld magad elé a felidézett emlékben szereplő kislányt/kisfiút.

Mit mondana neked? 

Miért  büszke rád?

Mit szeret kevésbé a mostani életedben?

Mit csodálsz ebben a kislányban/kisfiúban? Mit mondanál neki?

Néha csak az is elég, ha képzeletben megölelitek egymást. Igen, meg tudod ölelni, csak képzeld el, engedd meg magadnak ezt az érzést. Az utazásunk végére értünk, bízom benne, hogy jó érzés van benned. Büszke vagyok rád, hogy végig csináltad, volt benned kitartás, kíváncsiság, nyitottság és talán, ami a legfontosabb, bizalom. Köszönöm!

Scroll Up