Termékeink
Önismereti eszközök, amelyek segítenek, támogatnak az utadon.
Hiszünk az élet jó oldalában, az emberekben, szeretnénk hatással lenni a környezetünkre, néha már-már naiv lelkesedéssel. Olyan önismereti, önfejlesztési, párkapcsolati témákat érintünk, amiről úgy gondoljuk, hogy minden embernek alapvetően szüksége lehet.
Hiszünk a fejlődésben, a mély önismeretben, az egymás iránti elköteleződésben, valamint a női lágy erőben.
Ezt szeretnénk erősíteni, építeni másokban is, kérdéseket teszünk fel önmagunknak, egymásnak, és alázatosan válaszokat keresünk rájuk.
Arra bátorítunk, hogy ne félj megvizsgálni önmagad és szeretteid működését, mert azon tudunk változtatni, amit ismerünk, amit megértünk. A lehetőség a kezünkben van, hogy változtassunk mindazon, ami nehezíti, akadályozza az életünket, csak ezt tudatosítanunk kell magunkban.
Olyan önismereti eszközöket szeretnénk létrehozni, amelyek segítik, támogatják ezt az utat.
Azon gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk több emberhez eljuttatni olyan fontosabb értékeket, amelyek (tapasztalataink alapján) a boldogabb, teljesebb élet kialakulását segítik. Így jött az ötlet, hogy hozzunk létre olyan alapdarabokat, amelyekkel magunkra ölthetnénk egy-egy olyan üzenetet, amelyben hiszünk, amellyel azonosulni tudunk, amellyel kifejezzük magunkat, és nem utolsó sorban, stílusosak leszünk. Így jöttek létre az önkifejező alapdarabjaink. feliratos polo
Megalkottunk több, számunkra fontos üzenetet, amelyeket bátran vállalunk fel, valljuk, hirdetjük, és tudatosan figyelünk arra, hogy minél többször alkalmazzuk az életünkben. Ezeket a mondatokat veletek is megosztottuk, szavazásra bocsájtottuk, és a legtöbb szavazatot kapott öt mondatot alap darabokra, fehér, pamut pólókra álmodtuk. Bízunk benne, hogy elnyerik a tetszéseiteket, és ti is minket választotok az önkifejező utatokon.
Viselhetjük sportos, vagy casual öltözködésben, elegánsan, szexisen, lehetünk modernek, játékosak, nőiesek attól függően, hogy milyen ruhadarabokhoz társítjuk. Most ráadásul egy ütős mondattal további erőt adhatsz a stílusodnak, a megjelenésednek.
Kapcsolaterősítő
kártyacsomagok
Egy kapcsolatban hárman vagyunk: ÉN+TE+MI
A háromféle kártyapakli segítségével mindhárom területet, azaz önmagad, a társad, és a kapcsolat területét is jobban megismerhetitek, fejleszthetitek, közelebb kerülhettek magatokhoz, a társatokhoz, és erősebbé tehetitek a kapcsolatotokat.
60 darab önismereti kérdés minden területen, azaz összesen 180 darab kérdés megválaszolásával játékosan járhatjátok be az önmagatokhoz, a társatokhoz, és az egymáshoz vezető térképet.
A kapcsolaterősítő kártyák készítésénél elsősorban párkapcsolatban élő párokra gondoltunk, de valójában a Térkép Magamhoz és a Térkép Hozzád kártyapaklikat nem csak párkapcsolatban játszhatjátok, hanem bármilyen emberi kapcsolatban. Így játszhatjátok baráti társaságokban, családi összejöveteleken, csajos alkalmakon, lánybúcsúkon, kollégák között csapatépítés eszköze lehet. Minden kapcsolatban jól jön a közelség, a másik mélyebb ismerete ahhoz, hogy jobban megértsétek, elfogadjátok egymást, egymás viselkedését.