Évtizedek óta nem kellett szembe nézzünk olyan problémával, amely mindannyiunk életére hatással van. Nehéz helyes döntéseket hoznunk, nincs követendő példánk. Amit ma tudunk, az holnapra megváltozhat. Változásban vagyunk. Lélegzet visszafojtva figyeljük a legújabb híreket, próbálunk felkészülni valamire, de nem tudjuk pontosan, hogy mit hozhat a holnap, a jövő hét vagy hónap. A nap süt, a természet újjáéled, melengeti a testünket, de a szívünket félelem és bizonytalanság szorítja össze. Féltjük a családtagjainkat, barátainkat, a munkahelyünket, az életünket. Tudjuk, hogy nem mindig könnyű derűsen látni a világot, főleg ebben a helyzetben nem. Amikor sokaknak a megélhetése is veszélybe kerül azáltal, hogy be kell zárni a munkahelyüket, vagy bizonytalanná válik a jövő. Aggódunk, a kiszolgáltatottság érzése uralkodhat el rajtunk.
Hiszünk abban, hogy a mi kezünkben van a lehetőség. Hatalom van a döntéseinkben a cselekedeteinkben. Sok mindent nem tudunk befolyásolni a körülöttünk lévő világban, de azt igen, hogy mi hogyan látjuk és hogyan reagálunk a történésekre. Ezt szeretnénk Bennetek is erősíteni, mert a mélypontban az a jó, hogy már tudjuk, hogy van magasság, ahova felkapaszkodhatunk.
Maradj otthon! – ez az első számú jó tanács ma a világban.
Ez egy szuper tanács, viszont ez nagyobb dózis, mint amit megszoktunk, és amire felkészültünk. Biztos hallottatok róla, hogy Kínában megsokszorozódott a válóperek benyújtása az elmúlt hetekben. Biztos arról is hallottatok, hogy a statisztikák szerint a legtöbb válópert januárban nyújtják be az emberek. Párkapcsolati tanácsadóként is tapasztaljuk, hogy a problémák a hosszabb együttlétek során felnagyítódnak, így a nyaralások, ünnepek, főleg a karácsony alatt. Ráadásul most nem csak tétlenül ülünk otthon, mint mondjuk a nyaraláskor, vagy ünnepléskor, hanem home office-ban dolgozunk, gyerekek szaladgálnak körülöttünk, távoktatásban segítenünk kell nekik, ez azért hatványozottan nehezíti az együttlétet.
Hogyan tudjuk legyőzni a munkahelyi, iskolai feszültséget?
Egymáson vezetjük le, vagy segítjük egymást a feszültség feloldásában?
Együtt élni valakivel, figyelni rá, szeretni, ebben a helyzetben egyáltalán nem könnyű. Pláne, ha mindezt egy válság is beárnyékolja, fokozott hangulatban. Nem csak az egészségügyi, gazdasági válsággal, vagy a munkahely elvesztéstől való félelemmel kell megbirkóznunk, hanem azzal is meg kell küzdenünk, hogy hogyan tudjuk ápolni a kapcsolatunkat, hogyan tudjuk kezelni a konfliktusainkat, és hogyan tudjuk megoldani a problémáinkat, a közelségből adódó súrlódásainkat.
Nem könnyű ilyenkor nyugodtnak maradni, mégis arra biztatunk benneteket, hogy gyakoroljatok önuralmat, amikor éppen neki akartok esni a társatoknak. Lehet, hogy kibírhatatlanul viselkedik, de neki sem könnyű. Most kell igazán társak legyünk egymásnak, most kell igazán vigasztalást, támaszt nyújtani egymásnak, most kell hinnünk a legjobban abban, hogy a társunk jót akar. Most kell bíznunk egymásban, és segíteni egymást.
Hoztunk pár eszközt, gondolatot, abban bízva, hogy a következő hetekben erőt adhat nektek, és segíthet kialakítani egy új közös életet, rendszert, amelyben a kapcsolatotok elbírja a nehézségeket.
Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos, hogy kötődjünk egymáshoz.
Az emberi kapcsolatok alapja a párkapcsolat, így talán a legfontosabb, hogy kialakuljon egy biztonságos kötődés a párok között. Amikor biztonságosan kötődünk a társunkhoz, minden erőfeszítés nélkül:
– tudunk közeledni hozzá, és közel tudjuk engedni magunkhoz.
– tudunk kérni, és tudunk adni.
– tudunk elfogadni, bocsánatot kérni és megbocsájtani.
Amikor ez a biztonságos kötődés veszélybe kerül, és a bizonytalanság eluralkodik rajtunk, mindezeket nehezünkre esik megtenni.
– Eltávolodunk a társunktól, vágyunk a közelségére mégis elutasítjuk őt,
– kérés helyett utasításokat adunk,
– adni sem nagyon van kedvünk, inkább követelni kezdünk,
– bosszankodunk a tettei, a szavai miatt, és
– eltökélten védjük az igazunkat.
Nos, ha ez így van általában, akkor hogyan is lehetne másképp egy ilyen feszültségterhes időszakban?! Amikor minden egyes gondolatunk, viselkedésünk mögött ott van a félelem, a szorongás, a fáradtság, az ingerültség, a bizonytalanság, vagy akár az unalom. Ezek az érzések tudattalanul irányítanak minket. Egyetlen dolgot tehetünk: Ezt a tudattalan irányítást felismerjük!
Tudatosságot viszünk a viselkedésünkbe!
Tudatosan döntést kell hoznunk, hogy ebben a megterhelt helyzetben másképp viselkedünk!
Tudom nem könnyű ilyenkor nyugodtnak maradni, mégis arra biztatunk benneteket, hogy gyakoroljatok önuralmat, amikor éppen neki akartok esni a társatoknak. Lehet, hogy kibírhatatlanul viselkedik, de neki sem könnyű. Most kell egy kicsit leülnünk, és kívülről rátekintenünk magunkra!
Ha én ilyen ingerült vagyok, miért ne lehetne ő is az?!
Ha én ennyire félek, miért ne félhetne ő is?
Ha én ilyen fáradt vagyok, lehetséges-e, hogy ő is az?
Elkeserítheti-e őt is a bizonytalanság, a tehetetlenség érzése?
Szóval önuralmat kell gyakorolnunk, és elsősorban a bajt kell kizárnunk az életünkből és nem a társunkat! Váljunk szövetségesekké!
Most kell igazán társak legyünk egymásnak, most kell igazán vigasztalást, támaszt nyújtani egymásnak, most kell hinnünk a legjobban abban, hogy a társunk jót akar. Most kell bíznunk egymásban, és segíteni egymást.
Na, de hogyan tegyük ezt? Először is nagyon jól tudjuk, hogy egy kapcsolat sikere mindig két ember munkáján múlik, ahogy a kudarca is!
1. Készítsünk napirendet egymáshoz!
Általában is hasznos, ha rendelkezünk napirenddel, szabályokkal, ebben a nehezített helyzetben meg elengedhetetlen. Ha egy lakásban többen vagyunk huzamosabb ideig összezárva, ráadásul non-stop, ott bizony szükséges az, hogy bizonyos napi szabályok le legyenek fektetve.
- Üljetek le reggel, amikor még pihentek vagytok, és beszéljétek meg a napi ritmust, a napi teendőket.
- Ha mindenki tudja, hogy a másiknak milyen teendői vannak, könnyebben tud igazodni hozzájuk.
- Mondjatok egymásnak 3 dolgot, ami számotokra megkönnyíti, segíti, hatékonyabbá teszi az együtt töltött időt.
- Ismételjétek el egymásnak, amit hallottatok, hogy biztosak legyetek abban, hogy mindent jól értettetek-e.
- Ha ellentétes igények vannak, ne kezdjétek el bizonygatni, hogy miért van igazatok, és a másiknak miért nincs, inkább ötleteljetek közösen, hogy tudtok olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó. Ha nagyon nem megy, akkor abban is megegyezhettek, hogy egyik nap így lesz, a másik nap úgy.
Tudom, ez sem könnyű, főleg akkor nem, ha ez még a békés időben sem ment. Egy biztos: sok feloldhatatlannak hitt konfliktus esetében is van olyan megoldás, ami minden félnek kielégítő, de ahhoz egymásra kell hangolódni, egymásban bízni, együtt egy békés megoldásra törekedni. Ha ez az egymásra hangolódás nincs meg, akkor nagy valószínűséggel a feszültségeinket fogjuk egymáson levezetni, és nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, sőt, az indulatok miatt a kézenfekvő megoldást sem fogjuk észrevenni. Ha az összehangolódás megvan, sokkal könnyebb lesz eleve beszélgetni, a társunk szükségleteit meghallani, kreatívan és együttműködően gondolkodni a megoldáson, vagy adott esetben könnyebben kötünk kompromisszumot is, ami még mindig jobb, mint elzárkózni mindenféle megoldástól.
2. Emlékeztessük magunkat, hogy sokszor az apróságokból lesznek a legnagyobb veszekedések!
Gondolkodtatok ti már ezen? Párkapcsolati tanácsadóként tudnánk mesélni.
„Miért nem tudod azt az egy bögrét elmosogatni?”
„Miért kell százszor elmondanom, hogy annak nem ott a helye?”
„Nem igaz, hogy ennyit sem tudsz megjegyezni!”
„Miért szól olyan hangosan a TV?”
„Rakd már le azt a távirányítót!”
„Már megint rosszul csomagoltad vissza a vajat!”
Már gyerekként sem szerettük, ha parancsolgattak nekünk, hogyan is szerethetnénk felnőttként? Amikor kritizálnak bennünket, vagy utasításokat adnak nekünk, hát egyáltalán nem esik jól, és mégis megtesszük mások felé. Ilyenkor olyan védekezéseket hallunk, hogy „de hát feldühített engem”, „muszáj erőteljesen mondanom, hisz másképp nem hallja meg”, stb. Bele sem gondolunk abba, hogy másképp is tehetnénk, hisz ösztönösen cselekszünk. Ha tudatosságot viszünk bele, akkor talán kitalálhatunk valami kedvesebbet. Lehet kritizálni, lehet parancsolgatni, utasítgatni, de mire megyünk vele? Azon kívül, hogy romboljuk a kapcsolatunkat, erősítjük magunkban a rossz érzést, nem nagyon tudunk.
Fontos, hogy figyeljünk jobban. Ha kicsúszik a szánkon egy kritika, egy beszólás, vagy bármi, ami a másiknál betalált, vegyük észre! Ahelyett, hogy azt mondanánk:
„Most mi bajod, ez semmiség!”
Mondjuk inkább azt:
„ Ne haragudj, túl keményen fogalmaztam, nem akartalak megbántani. Valójában azt szerettem volna, hogy…..”
3. Utasítás helyett, kérj!
Amikor ingerültek vagyunk, könnyen mondunk olyasmit, amivel megbántunk másokat. Ha leterheltek vagyunk, és kimerültek, bizony elszakadhat a cérna, és elkezdhetünk parancsolgatni, utasítgatni, követelőzni, és észre sem vesszük. Lehetnek olyanok, akiknél ez természetes személyiségükből adódóan, de többnyire elfojtások állnak a hátterében.
Nagyon könnyen belecsúszunk abba a hibába, hogy a nemtetszésünket valamilyen oknál fogva elfojtjuk. Vagy azért, mert alkalmazkodóbb személyiségünk van, vagy azért, mert ott vannak a gyerekek, vagy azért mert fontosabb a családi béke, és ezer oka lehet ennek. Az első legfontosabb szabály, hogy megtanuljuk, nem elfojtani őket. Ebben az összezártságban sokkal gyakrabban előfordul, hogy valami nem tetszik. Ezeket időben jelezzük asszertívén úgy, hogy elmondjuk mit szeretnénk. Ha elfojtjuk, nagy eséllyel irányíthatatlanul fog kitörni, és nem tudunk elmenekülni, hogy máshol robbanjon.
Ha a társunk jobban látja, hogy mi zajlik bennünk, és utasítás helyett kérünk, akkor nagy valószínűséggel kevesebb feszültség halmozódik fel bennünk, és könnyebben viseljük az összezártságból adódó nehézségeket.
4. Beszélgessünk! Hallgassuk meg egymást.
Általánosságban is elmondható, hogy a beszélgetés, egymás meghallgatása elengedhetetlen egy párkapcsolatban. Most, amikor a félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése eluralkodik rajtunk, sokkal jobban vágyunk arra, hogy valakivel megbeszéljük, valaki meghallgasson, és joggal várjuk azt, hogy a társunk legyen az. Persze tudom, hogy a beszélgetés, meghallgatás nem az erősségünk, tudom, hogy nem könnyű a férfit erre rávenni, és az a helyzet, hogy egy ilyen felfokozott érzelmi állapotban nem is a legjobb elkezdeni ennek megreformálását. Viszont most még nagyobb szükségünk van egymás támaszára! Nem véletlenül szoktuk mondani, hogy „mondd el, mi nyomja a szíved/lelked”
Kutatások is bizonyítják, hogy már azzal, hogy kimondjuk, máris enyhül a negatív érzésünk. Ezért most a karantén idejére beszéljétek meg, hogy ha bármelyiketek úgy érzi, hogy túl sok a stressz benne, kérhettek egymástól 15-20 percet. Amikor elmondhatjátok egymásnak, hogy mit éreztek, milyen gondolatok, félelmek vannak bennetek. Természetesen itt sem úgy, hogy a beszélgetés ideje alatt, egymás szavába vágva szapuljátok egymást, hanem a másik kritizálása helyett a saját érzéseinkről, igényeinkről, szükségleteinkről beszéljünk, és utána ugyanannyi ideig hallgassuk meg a társunkat is. Tanuljunk meg csendben maradni, amíg a másik beszél! Tudom, hogy az együttérző meghallgatás nem mindig könnyű, főleg amikor a társunk indulatosan beszél, tanulással, gyakorlással viszont fejleszthető.
5. Egyedül is tegyél meg mindent!
Változni nem könnyű, változtatni erőszakkal nem lehet.
Igaz, hogy a kialakult helyzet többlet nehézséggel jár, de ha őszintén magunkba nézünk látni fogjuk, hogy a kapcsolatunkat nem a karantén rontja el, teszi elviselhetetlenné. A nézeteltérések, feszültségek, megoldatlan konfliktusok régen is ott voltak, amiket most felnagyít a félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság.
Érdemes elgondolkodni azon is, hogy eddig ösztönösen milyen módszereket próbáltunk és azok hogyan működtek. Ha hosszú ideje fennállnak a problémák valószínűleg nem voltak hatékonyak a próbálkozások. A legtöbben próbálkoznak megoldást találni, de a kudarcok hatására feladják. Belefáradnak, és sértődötten vagy bosszúsan azt mondják, hogy: Feladom! Nem lehet őt megváltoztatni és kész! Mindent megpróbáltam, semmire sem hajlandó!” Ez biztos így is van, ilyenkor valóban azt hisszük, hogy mindent megpróbáltunk és nincs megoldás.
Igen, vannak mély sérülésekkel rendelkező emberek, akiket nem tudunk kimozdítani a gondolkodásukból, és egyéni terápiára van szükség. De a legtöbb esetben nem ez a helyzet. Nehéz úgy kimozdítani a másikat a beszorult gondolkodásból, szemléletmódból, ha minket is korlátoznak, irányítanak bizonyos tudattalan viselkedésmódok.
Kezdjünk el mi fejlődni, kezdjük el a tanultakat alkalmazni, és kész! Ne erőszakoskodjunk, hogy ő is változzon! A saját viselkedésünkkel foglalkozzunk, azon változtassunk, és az új helyzethez valahogy viszonyulnia kell. A saját feszültségünket igyekezzünk feloldani, és ahhoz a békességhez ő is jobban tud viszonyulni.
Változásban vagyunk, de rajtunk múlik hogyan tekintünk rá, hogyan éljük meg. Lehetőséget látunk, vagy problémát?
Sok mindent nem tudunk irányítani, azt az egyet biztosan igen, hogy hogyan állunk a dolgokhoz, hogyan reagálunk dolgokra. Ha jó a kedvünk, madarat lehet velünk fogatni, minden sokkal jobb és szebb, szoktuk mondani, hogy: „a nap is szebben süt!”
Ha viszont rossz kedvünk van, ez nem csak a mi hangulatunkat alapozza meg, hanem a környezetünkét is. Sötétebben kezdjük látni a világ történéseit, egyre több panaszunk lesz a környezetünkre is, és ez még lehangoltabbá tesz. A szomorúság és lehangoltság az energiánkat is felemészti, így egyre ingerültebbek leszünk.
Ha a fenti pontokat kitartóan alkalmazzuk, azaz
- Ha tudjuk és figyelünk egymás igényeire.
- Nem akadunk fenn az apróságokon.
- Kérünk, nem utasítunk.
- Meghallgatjuk egymást.
- Egyedül is mindent megteszünk.
Akkor biztos vagyok benne, hogy jobban elviselhetőbb lesz ez az időszak, vagy akár azt is megkockáztatom, hogy közelebb kerültök egymáshoz.