Célok!

Mindenhol csak a célok!

Miért ennyire fontos ez?

Ma már szinte minden területen azzal találkozunk, hogy ha valamiben boldogulni akarunk, meg kell határoznunk, hogy mit szeretnénk elérni, meg kell határoznunk a célt. A hozzánk forduló párok sokszor felteszik nekünk azt a kérdést, hogy miért van a célkitűzésnek ekkora jelentősége? Mekkora butaság ez!

Valóban elhanyagolható lenne?

Olvasási idő: 4 perc

A mondás szerint:

„Bármilyen gyorsan is haladsz, nem fogsz megérkezni, ha nem tudod, hová tartasz.”

Ha azon gondolkodunk, hogy vállalkozásba kezdünk, leülünk és felmérjük a lehetőségeket: üzleti tervet, marketing tervet készítünk, hogy mit, hogyan, meddig szeretnénk megvalósítani. Aztán amikor minden összeállt, a kidolgozott terv alapján, elkezdjük megvalósítani a célt. Tudatosan haladunk a terv mentén. Ritka az a vállalkozás az életben, amelyben a siker csak úgy magától következik be, mindenféle tervszerűség és tudatosság nélkül.

Bármilyen területen el akarunk érni valamit, tudnunk kell, hogy mit akarunk elérni, és azt hogyan tudjuk megvalósítani. Miért lenne a párkapcsolat kivétel ez alól?

Több kutatás is igazolja (így pl. Dr. Mihalec Gábor: Gyűrű-kúra hatékonyságát mérő kutatás), – de aki párkapcsolatban él, az kutatás nélkül is érzi, – hogy magától egy kapcsolat automatikusan lefelé halad. Már 6 hónap elteltével ki lehet mutatni, hogy minden egyes területen, így a célok, kommunikáció, konfliktuskezelés, szexualitás, kötődés, rugalmasság, lelkiség, szerepek, család, pénzügy stb. területeken jelentős visszaesést tapasztaltak azok a párok, akik nem dolgoztak a kapcsolatukon. Ha már fél év elteltével különbség mutatható ki, mi történik a kapcsolattal 10-20-30 év alatt? Ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön, dolgozni kell! És ahhoz, hogy jól működjön, még inkább tenni kell! Na de hogyan dolgozzunk rajta, ha nem tudjuk hová akarunk eljutni?

Biztosan ti is sokat hallottátok már az alábbi kijelentéseket:

  • Boldog kapcsolatot szeretnék! – Mitől boldog egy kapcsolat?
  • Sok beszélgetést szeretnék a párommal! – Mennyi a sok beszélgetés?
  • Több figyelmet szeretnék a páromtól! – Mi számít figyelmességnek?
  • Jobban szeressen a párom! – Miből érzem szeretve magam?
  • Több romantikát szeretnék! – Mit jelent számomra a romantika?

Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy elképzelünk egy képet az ideális kapcsolatról, aztán arról álmodozunk, de semmit nem teszünk azért, hogy megvalósítsuk! Mert általánosságban beszélünk az idealizált, megálmodott kapcsolatról, de célt nem tűztünk ki!

Nem határoztuk meg a pontos célt!

Nem szakítottunk időt arra, hogy megismerjük a lehetőségeinket!

Nem készítettünk tervet, hogy milyen lépéseket kell megtennünk azért, hogy oda eljussunk!

Ezért a kapcsolatunk valahogy alakul, személyiségünktől, szokásainktól, mintáinktól vezérelve. Ha jól alakul, örülünk. Ha rosszul alakul, akkor pedig veszekszünk, szomorkodunk, boldogtalanok vagyunk. Miért ne határozhatnánk meg magunk, hogy merre tartson a kapcsolatunk?

Így az év elején amúgy is a tervezgetések vannak, vegyük sorba a kapcsolatot is! Határozzátok meg az egyéni és közös céljaitokat. Válaszoljátok meg az alábbi kérdéseket:

  • Milyennek szeretném látni 5 év múlva önmagamat?(egyéni, szakmai fejlődés, munka, hobbi, anyagi körülmények, sport, utazás, egészség stb.)
  • Milyennek szeretném látni 5 év múlva a párkapcsolatunkat?(kötődés egymáshoz, konfliktuskezelésünk, milyen intimitás van közöttünk, hogyan beszélgetünk egymással, mit csinálunk közösen, hogyan kezeljük pénzügyeinket, stb.)
  • Milyennek szeretném látni 5 év múlva a családunkat?(lesznek-e gyerekeink, hány, hol élünk, milyen színvonalon, milyen értékrend szerint élünk, milyen családi hagyományokat teremtünk, stb.)

Ezekre a kérdésekre érdemes konkrét, megvalósítható ötleteket összegyűjteni. Mindkét félnek össze kell írnia a maga listáját, és amikor mindkét lista készen van, bizony össze kell hasonlítani azokat.

Majd össze kell fésülni egymással. Így lehet megformálni a kapcsolat céljait, ami közös jövőkép is egyben. Ezt a „jövőképet” lista formájában ki lehet ragasztani a hűtőre, vagy kiakasztani a hálószoba falára, egy szép keretben, hogy mindig szem előtt legyenek.

A kapcsolat működtetésében, a fejlődésben, a célok elérésében a kulcsszó a tudatosság. Mi döntjük el, hogy sodródunk az életünkben, a kapcsolatunkban egyaránt, és utólag reagálunk a helyzetekre, amikor már sokkal nehezebben lehet helyrehozni, vagy irányítjuk az életünket és kapcsolatunkat, magunk megteremtve a kitűzött céljaink eléréséhez szükséges helyzeteket. Ahogy az élet összes területén szükségünk van célokra, ami tettre sarkall minket, úgy a párkapcsolatunkban is szükségünk van jelzőfényre, ami mutatja, hogy merre haladjunk!